Van az úgy, hogy az ember csak keres valamit. Valamit, amiben kikapcsolódhat, elfelejtheti a hétköznapokat, kicsit elmerülhet önmagában. Nálam ez a „valami” a selyemfestés lett. Nem is kerestem tudatosan – egyszerűen csak szembejött velem, és azóta is része az életemnek.
Pedig az elején nem sokat tudtam róla. Azt hittem, a selyemfestés valami elegáns, kifinomult művészi dolog, amit csak különleges emberek csinálnak – galériákban, kiállításokon. Aztán rájöttem, hogy nem kell művésznek lennem hozzá. Elég, ha van bennem kíváncsiság, egy kis játékosság… és persze türelem.
Az első ecsetvonás
Az első alkalommal, amikor selyemre festettem, csak bámultam, hogyan fut szét a szín az anyagon. Mintha életre kelt volna a festék. Nem olyan, mint papírra vagy vászonra festeni – itt a selyem is dolgozik veled. Nem lehet mindent kontrollálni, és ez valahol nagyon felszabadító. Megtanított arra, hogy elfogadjam a véletlent.
Akkor még egy egyszerű kis kendőt készítettem. Tele volt hibákkal – elcsúszott kontúrok, elfolyt színek –, de nekem az volt az első igazi „alkotásom”. És tudod, mit? Minden hibája ellenére imádtam.
Kikapcsol, lecsendesít, feltölt
Amikor leülök festeni, megszűnik körülöttem a világ. Nem figyelek a telefonra, nem gondolok a bevásárlólistára vagy a mosatlan edényekre. Csak a színek vannak, a minta, és az a furcsa, puha anyag, ami valahogy mindig visszavezet magamhoz.
Sokszor festek zenére – klasszikusra, instrumentálisra, vagy éppen relaxációs hangokra. Olyankor szinte meditatív állapotba kerülök. Mintha belül is kisimulnék, mint a selyem, amikor végighúzod rajta az ecsetet.
Nem kell tökéletesnek lenni
A selyemfestés megtanított arra is, hogy nem baj, ha nem tökéletes. Egy-egy elfolyt szín, váratlan árnyalat vagy „hiba” sokszor épp attól teszi élővé a képet. Épp úgy, mint az életben. Nem minden sima, de attól még lehet gyönyörű.
Másoknak is adhat
Az egyik legjobb érzés, amikor valakinek ajándékba festek. Egyedi kendő, falikép, párnahuzat – olyan tárgyak, amelyekben ott van az időm, az energiám, a lelkem. Az emberek érzik ezt. Volt, aki elsírta magát, amikor megkapta a saját motívumaival díszített selyemkendőt. Ezek az élmények megerősítik bennem, hogy ezt érdemes csinálni.
Nemcsak hobbi – életérzés
Nekem a selyemfestés már nemcsak hobbi. Inkább egyfajta „belső nyelv”, amelyen keresztül kifejezhetem, amit nem tudok szavakkal elmondani. Ha rossz napom van, festek. Ha jó napom van – akkor is. Mindig visszatalálok hozzá.
És ha te, aki most ezt olvasod, még sosem próbáltad, csak annyit mondok: adj egy esélyt neki! Nem kell tudni rajzolni, nem kell „tehetség”. Csak egy kis bátorság, hogy kipróbáld. Ki tudja? Lehet, hogy nálad is valami megváltozik tőle.
